Rólunk
Az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége eredetileg 21 ausztriai magyar egyesület csúcsszervezeteként alakult 1980. február 9-én. Alapszabálya három főpontban határozza meg rendeltetését:
– Azon jogi személyek (egyesületek, szervezetek) képviselő testülete, akiknek tagjai lakóhelyüktől függetlenül Ausztriában élő osztrák honosságú, magyar nemzetiségű személyek;
– a tagegyesületek és -szervezetek közötti együttműködés egybehangolása;
– az egyes tagegyesületek képességeit meghaladó és központi tervezést ill. irányítást igénylő, azaz valamennyi egyesületet érintő vállalkozások tervezése és kivitelezése ill. működtetése (magyar nyelvű oktatás, újság- és könyvkiadás, tanulmányi napok, Magyar Intézet stb.).
A 10 főből álló, két évre megválasztott elnökség tagjai minden ellenszolgáltatás nélkül látják el tisztségüket. Közvetlen célként kezdeményezte a Burgenlandon kívül élő osztrák honosságú, magyar nemzetiségű személyek népcsoportkénti elismertetését. Első lépésként a főként Bécsben és környékén évszázadok óta élő magyar nemzetiségű osztrák állampolgárok ez irányú jogosultságára hívta fel a figyelmet.
Törekvése 1992-ben sikerrel járt, amikor az osztrák kormány a magyar népcsoport részeként ismerte el a Bécs és környékén élő osztrák honosságú magyarokat. Ennek következtében 1993-ban nyolcról 16-ra emelték fel a Magyar Népcsoporttanács tagjainak számát, akik azóta fele-fele arányban a burgenlandi ill. bécsi magyarok jelöltjei közül kerülnek ki.
Szórványban, különösen nagyvárosban nélkülözhetetlen megfelelő székhely, szervezési központ létesítése, működtetése. A Központi Szövetségnek átmeneti megoldások után 1999-ben sikerült Bécs belvárosában, a Schwedenplatz-on saját helyiségre szert tennie. A székhelye nemcsak a Bécsi Magyar Iskolának, a Bécsi Napló szerkesztőségének és a könyvtárnak ad helyet, de a Központi Szövetség rendezvényeinek és összejöveteleinek nagy része is itt van és ez szolgál otthonul tagszervezeteinek is.
A Központi Szövetség tényleges feladata egyrészt az ausztriai magyar népcsoport érdekeinek képviselete bel- és külföldön, másrészt a közte és tagegyesületei közötti egyetértés, együttműködés biztosítása. Ezen túlmenően ellátja mindazon feladatköröket, melyek nélkülözhetetlenek a magyar népcsoport önazonossága erősítéséhez:
– magyar nyelvoktatás (óvoda, iskola)
– felnőtt-továbbképzés a magyar történelem, irodalom, kultúra és zenetörténet területén
– sajtó- és kiadói tevékenység
– színelőadások és néptánc, valamint népzenei bemutatók
– szavalóversenyek
– tanulmányi napok és tanácskozások
– a nemzeti ünnepek és történelmi évfordulók alkalmából megemlékezések közös szervezése és megrendezése
A Központi Szövetség tulajdonosa és kiadója az 1980 márciusa óta kéthavonként megjelenő Bécsi Naplónak, Nyugat-Európa egyetlen magyar nyelvű lapjának. Dr. Seper Károly jogutódjaként 1985 óta megjelenteti a három (magyar-német-horvát) nyelvű Őrség c. falinaptárt. Sodalitás címmel esetenként kiadói tevékenységet is folytat, előnyben részesítve Ausztriában élő magyar szerzők munkáit.
A Központi Szövetség működteti az 1988 őszén beindult „Bécsi Magyar Iskolát”. Ezen belül külön foglalkoztatásban részesül az óvodáscsoport. 1990 óta kétévenként megrendezi a kisebbségi és szórvány magyarság sorskérdéseivel foglalkozó „Kufstein Tanácskozást”. 2017-ben megalakult a Bécsi Magyar Színkör, mely „Svung” név alatt a Bécsben és környékén élő magyarok körében nagy sikernek örvend.
Vezetőség
A vezetőség tagjai (2024-2026)
ao. Univ.-Prof. Dr. Seidler Andrea
elnök / Präsidentin
Hausmann - Farkas Elizabeth
főtitkár / Generalsekretärin
Dipl. -Ing. Albert László
pénztáros / Kassier
Dr. Blaskó Katalin
kultúrreferens / Kulturreferentin
Mag. Csire Márta
sajtóreferens / Pressereferentin
Dipl.-Ing. Sass Judit
szervezési referens / Koordinationsreferentin
Schenk Angyalka
közösségi média referens / Social-Media-Referentin
Dr. Deák Ernő
ülnök / Vorstandsmitglied
Huszti Dávid
ülnök / Vorstandsmitglied
Mag. Hollós József
ülnök / Vorstandsmitglied
Dipl.-Ing. Sass Huba
tanácsnok / Beirat
Dr. Kotolácsi Mikóczy Ilona
tanácsnok / Beirätin
Bajka Kinga Csengele
tanácsnok / Beirätin
Hierholcz Anna
könyvelő / Buchhalter