top of page

Sopronban a zene életre kelt

Szerző képe: M.A.
M.A.
2025. máj. 22.
1 perc olvasás

Frissítve: aug. 30.

Illusztráció a „Sopronban a zene életre kelt” című cikkhez.

Fantasztikus élményben volt részük azoknak, akik a soproni Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola aulájában május 17-én, szombaton részt vettek a Zene és találkozáscímű koncerten. A koncert szervezői a Nemzetközi Duna-Filharmónia és a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar voltak.

A szombati kezdeményezésnek előtörténete is van: a rendezvényt a Nemzetközi Duna-Filharmónia Kulturális Platform elnöke, Katona Ágnes bécsi zenetanár álmodta meg több mint 25 évvel ezelőtt azzal a céllal, hogy a folyó úgy kösse össze, határtalanul, az ott élő zenésztehetségeket egymással és a közönséggel, ahogy a Duna folyik országokon keresztül. A szombati nyitóhangverseny-sorozat további helyszíne Galánta lesz június 21-én, valamint Németóvár június 22-én.


Illusztráció a „Sopronban a zene életre kelt” című cikkhez.

A koncert felejthetetlen pillanatait e pár sor nem tudja visszaadni, ezért hívják és várják szeretettel az említett városokba a klasszikus zenét szerető közönséget.


Sopronban a koncertet a Virtuózok sztárjai, Amira és Mariam Abouzahra nyitották meg. A közönség vastapssal jutalmazta előadásukat. A fiatal tehetségek ráadásként Carl BohmPerpetuum mobile című darabját humorosan adták elő, közösen édesanyjukkal, EmődyNórával, aki zongorán kísérte őket. A vastaps folytatódott – bár ha már itt befejeződött volna a koncert, akkor sem ment volna el a közönség „üres kézzel”. De felcsendültek még Bach, Händel-Halvorsen és Beethoven művei is. A koncertet a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője, Kóczán Péter vezényelte.


Testet-lelket átjáró, minden sejtbe behatoló élményben volt részünk, köszönjük minden zenésznek és szervezőnek. A szervezők várják a zenekedvelőket az említett helyszínekre is!


M. A.

Zentralverband Ungarischer Vereine und
Organisationen in Österreich

​

ZVR-Zahl: 079797621



Cím:
A-1010 Bécs I / Wien, Schwedenplatz 2,
Bejárat: Laurenzerberg 5 / 1. em., 8-9. ajtó
Tel./Fax: +43 / 1 / 532 60 48
E-mail: iroda@kozpontiszovetseg.at
            
Bank:
ERSTE S-Bank Kto-Nr. 4-93066 BLZ 20111
IBAN: AT46 2011 1000 0049 3066
BIC/SWIFT: GIBAATWWXXX

Köszönjük a feliratkozást

Iratkozzon fel, az Ausztriai Magyar Egyesületek és
Szervezetek Központi Szövetsége 
hírlevelére
Központi Szövetség logo

Intézményeink és programjaink
 

Bécsi Magyar Iskola — Magyar nyelvű oktatás, képzések, foglalkozások és közösségi programok gyermekeknek és felnőtteknek. ↗
 

VIPACH — Fotóművészeti és kreatív közösség, fotóoktatással, kiállításokkal és közös alkotóprogramokkal. ↗
 

Bécsi Magyar Musical Társulat — Magyar nyelvű zenés színházi alkotóműhely, művészeti foglalkozásokkal és színpadi előadásokkal. ↗

​

Sajtó és kiadványok
 

Bécsi Napló Online — Az ausztriai magyar közösség közéleti, kulturális és népcsoportpolitikai témáit feldolgozó sajtókiadvány. ↗
 

Bécsi Szelet Magazin — Bécsi kulturális és közösségi témákkal foglalkozó online magazin, magyar és német nyelvű tartalommal. ↗

bundeskanzleramt_oesterreich
Bethlen Gábor Alap
Stadt Wien
Bundesministerium Bildung, Wissenschaf und Forschung

Copyright © 2025 Zentralverband Ungarischer Vereine und Organisationen in Österreich. Alle Rechte vorbehalten.

bottom of page