Megtanulható-e a szépírás? - Beszélgetés Kiss Tibor Noéval
- Márta Csire
- máj. 18.
- 2 perc olvasás
Kiss Tibor Noé, az Inkognitó, az Aludnod kellene és a Beláthatatlan táj című regények szerzője szerkesztőként és szépírásoktatóként is aktív. A Schwedenplatzi beszélgetések ötödik irodalmi estjén Seidler Andrea volt a beszélgetőtársa.
Kiss Tibor Noé 2010-ben az Inkognitó c. regényével lépett a publikum elé, amelynek témája a transzneműség. A célja az volt, hogy megtaláljon egy olyan nyelvet, amivel el lehet mondani valamit. Elsősorban a nyelv érdekli, ezt a kötetet sem önéletrajzi írásnak szánta, hanem elsősorban irodalmi szövegnek. Ez egy univerzális könyv, a testről szól, annak idején sok embernek sokat jelentett. Nehéz a transzneműségről úgy beszélni, hogy ne húzzák rá az emberre ezt mint kategóriát. A regény megjelenése óta nagyon sokat változott a társadalmi diskurzus is, lehet, hogy ma már nem írná meg ezt a könyvet.
Az Aludnod kellene című regényből a szerző által felolvasott részlet szinte „aszketikus szöveg”, ami mögött mély érzelmek rejlenek; a helyszín ezúttal egy alföldi telep. Ebben a regényben is vannak életrajzi motívumok, a szerző apja maga is egy ilyen telepen élt. Egy sok szempontból redukált világról van szó, az emberek itt alig beszélnek, egyfajta lebegő állapot uralkodik. Kiss Tibor Noé az írást is egy ilyen módosult tudatállapotnak éli meg, úgy gondolja, ahhoz, hogy karaktert alkosson az író, azzá kell válnia, akit meg akar formálni. A regény szereplőinek az életében nincs tartalom, azt sem tudnák elmondani, milyen volt egy napjuk. A tárgyilagosság, az aprólékos, pontos, érzelemmentes leírások az eltávolítást szolgálják, de ezáltal válik ez a világ életszerűvé.
A szerző új, Olvadás című új kötetéről, amely májusban jelenik meg, annyit árult el, hogy a szereplőkön keresztül kapcsolódik a korábbi két – Aludnod kellene, Beláthatatlan táj – kötetéhez, ezekkel egyfajta trilógiát alkot. A regény egy allegória arról, hogy az emberek szeretik egymást és próbálnak egymáshoz kapcsolódni, de minél jobban szeretik egymást, annál inkább nagyobb tragédia lesz belőle.
Végül szó esett az írószemináriumokról is, amelyeket Kiss Tibor Noé Budapesten és Bécsben is tart. Ezeknek a kurzusoknak a meghirdetésére az motiválta, hogy gyakran megkérik, olvasson el rövidebb-hosszabb szövegeket, és ezeket véleményezze. Arra gondolt, ha már ennyi ember ír, miért ne lehetne ezt professzionálisan csinálni. Korábban részt vett írómentorként különböző programokban, ill. írótáborokban. A Jelenkor folyóirat tördelő-szerkesztőjeként is azt látja, hogy nincs idő a kéziratok mélyebb bírálatára, így úgy döntött, hogy szemináriumokat hirdet, ahol a résztvevők hozott szövegekkel, saját történetekkel dolgoznak. Itt van idő a teljes szövegek mélyebb átnézésére, átdolgozására, a csoporttagok is türelemmel és empátiával fordulnak egymás felé. A szemináriumi munka zárásaként júniusban a résztvevők felolvasóestet fognak rendezni, ahol részletek hangzanak el az általuk írt szövegekből.
Köszönjük Kiss Tibor Noénak ezt a mély, nagyon őszinte beszélgetést, és várjuk az új kötetet, ill. a bécsi írószeminárium szövegeit.